Málta Három Falva: Lija, Balzan és Attard

LijaLija, Balzan és Attard alkotja az úgy nevezett „Három Falvát” Máltán. Mind a három falu a nagyszerű kertjeiről és gyümölcsöskertjeiről híres. Így nem csoda, hogy Lija mottója a következő: „Suavi Fructu Rubeo”, vagyis zamatos gyümölcsökkel virágzom. Attard mottója pedig: „Florigera Rosis Halo”, vagyis virágaimmal illatosítom a levegőt.

Lija

Lija egy kis település Málta közepén. Népessége körülbelül 3000 fő. Lija már a történelem előtti időkben is létezett. Din l-Art Helwa 1967-ben megalitikus sírokat tárt fel a városban, de Lija valódi alapítása a 16. század végén történt, amikor megkapta az egyházközségi címet. A Mi Megváltónk tiszteletére épített plébániatemplomot 1694-ben kezdték el építeni. A templomot Ganni Barbara tervezte, a dekorálás Frangisku Preziosi gróf nevéhez fűződik, továbbá a híres Giuseppe Calí mennyezeti festményei is ékesítik a templomot.
A város központja védett terület, ami azt jelenti, hogy a területen belül minden nemű fejlesztés esetében biztosítani kell, hogy megmarad az eredeti karaktere a központnak. Minden építészeti munkának meg kell tartania a hagyományos, történelmi jellemzőket, mint a fa erkélyek, a vaskorlátok és a kőfaragványok.
A narancsain és a citrusféléin kívül Lija híres még a Jézus Krisztus, a Megváltó tiszteletére tartott ünnepségéről is, melyet minden év augusztus 6-án tartanak. Sokak szerint ez a fesztivál büszkélkedhet Málta legjobb pirotechnikai bemutatójával és tűzijátékával. Az ünnepség hatalmas tömeget vonz minden évben, mind helyieket, mind turistákat.
Lija városába a Transfiguration Avenue vezet, ami gyönyörű leander fákkal van díszítve az út mindkét oldalán. Az Avenue közepén áll egy kilátótorony, e mögött található a plébániatemplom, ami pedig már a város központja felé vezet. A központot szűk, kanyargós, kis utcák jellemzik. Lija hangulatos kis városában találunk még több antik házat is, valamint csodás citrus kerteket. Sőt, Lija büszkélkedhet a Máltai Egyetem hivatalos épületével is.

Villa PreziosiVilla Preziosi, vagy más néven Villa Francia

A Lija északi részén található épület a 18. századból származik, amikor a gazdag máltai családok házait a barokk stílus jellemezte. A kétszintes villához tartozik egy elő- és hátsó kert, egy vízimalom, egy edzőterem, egy istálló, sőt még egy körülbelül kéthektáros mezőgazdasági földterület is. 1942-ben a Villa Francia Sir Ugo Mifsud, az akkor máltai miniszterelnök rezidenciájaként szolgált. Ezután a villa a máltai kormány kezébe került, s azóta hivatalos állami feladatok ellátására használják.

Lija fesztiválLátogassunk el Lija-ba az ünnepség alatt

Az augusztus 6-án tartott ünnepségen Lija látványos tűzijátékkal és gyönyörűen kidíszített szűk kis utcákkal, házakkal és templomokkal várja az ide látogatókat. A fesztivál előtti héten a városközpontban zenészek szórakoztatják a turistákat és helyieket, valamint a kiállított bódék különböző, isteni ételeket kínálnak.

BelvederA Belveder

A 1996-ban felújított gyönyörű építészeti darab, a Belveder egy lenyűgöző kilátótorony, ami a Villa Gourigion, Marguis Depiro rezidenciájának a részét képezi. A robusztus kilátó 1857-ben épült a Depiro család elképzelése szerint.

Balzan

A Málta közepén található Balzan, Attard, Lija és Birkirkara városaival határos. A városban eredetileg csupán néhány kisebb ház volt, de a 17. századra már egyházközséggé nőtte ki magát, így ma már közel 4000 fő lakik itt.
A települést Maximillian Balzan, egy 1567-ben Máltán letelepedő spanyol kereskedő után nevezték el. Egy nagy földterületet adományozott a Szent János rend lovagjai szolgálatába, s ez lett végül Balzan. Balzan narancsfáit is Maximillian importálta a spanyolországi Granada-ból.
Balzan egy tipikus máltai település, ahol számos történelmi, gyönyörű építészeti csodát találhatunk, melyekben egykor fontos történelmi személyek éltek. Egy ilyen épület például Vincenzo Bosio, a Szent János lovagjainak egyik tisztjének a rezidenciája. De itt található még a Palazzo Antionio és a Casa Borg nevű lenyűgöző épületek is.

Balzan plébániatemplomaBalzan plébániatemploma

A 17. század közepén épített plébániatemplomot a Gyümölcsoltó Boldogasszonynak szentelték. A templom toszkán stílusban épült egy latin keresztet formálva. A templomhoz tartozik egy harangtorony és egy elegáns kupola, amit a város bármely pontjáról láthatunk. A templom tervezését 1669-ben kezdték meg, az alapkövét pedig még ugyanabban az évben le is tették. A plébániatemplomot több híres festmény is díszíti, mint például Emvin Cremona és Giuseppe Calleja munkái. A plébániatemplom bejáratánál áll Gabriel és a Miasszonyunk szobra, melyeket a híres szobrász, Sigismondo Dimech alkotott. A 18. századtól az előcsarnok részeként szolgálnak Szent Péter és Szent Pál szobra is.

A Wignacourt-vízvezetékA Wignacourt-vízvezeték

Az akvaduktot Wignacourt nagymester építette 1610-ben azért, hogy Rabat-ból Valletta-ba szállítsa a vizet. A tizenhat kilométeres akvadukt egy nagy része még mindig látható Balzan térségében.

San Anton kertek, AttardAttard

Attard egy csendes, kis település Mdina és Valletta között, Malta közepén. Lija, Balzan és Attard, együttesen a „Három Falva” annyira közel vannak egymáshoz, hogy egy utca egyik oldala az egyik településhez, míg a másik már egy másikhoz tartozhat. Attard Helyi Tanácsa lelkesen vigyáz a település számos, gyönyörű parkjára, mint például a San Anton kertekre, ami az Elnöki Palotát veszi körül. A rengeteg virágos- és gyümölcsöskertnek köszönhetően Attard mottója: „Florigera Rosis Halo”, vagyis virágaimmal illatosítom a levegőt. Az Attard-ban élő, több mint 10.000 embert „saraċini” néven ismerik.

San Anton-palotaA San Anton-palota és az azt övező kertek

Az 1623 és 1636 között épített fenséges épület Antoine de Paule nagymester rezidenciájaként szolgált, ma pedig már a máltai elnök hivatalos otthona.
A botanikus kertet 1882-ben nyitották meg a nyilvánosság számára, akik szívesen töltik el itt délutánjaikat egy kellemes sétával vagy piknikkel. A gyönyörű virágoknak otthont adó botanikus kerthez tartozik egy szabadtéri udvar is.

Attard plébániatemplomaA plébániatemplom

A 17. századi templomot Szent Mária tiszteletére építették, melynek tervezője a híres Tumas Dingli volt. A plébániatemplom műalkotásait a Parish Múzeumban csodálhatjuk meg.

A Wignacourt-vízvezeték

A már előbb említett, 1610-ben Wignacourt nagymester által épített akvadukt egy nagy része nem csak Balzan-ban, de Attard-ban is látható a mai napig.

Málta Vasútmúzeuma

A múzeumban a máltai vasútrendszerrel kapcsolatos dokumentumokat, fényképeket és állomásokról, mozdonyokról készített modelleket tekinthetünk meg, melyeket Nicholas Azzopardi gyűjtött össze és épített meg.

Ta´Qali

Ta´Qali egy nemzeti park és sportközpont. Ezen kívül egy saját szőlőkerttel, az úgy nevezett Meridiana-val is büszkélkedhet, valamint több kézműves bolt is a rendelkezésünkre áll. Attard nemzeti foci stadionja is itt található.

Villa BolognaVilla Bologna

A Villa Bologna volt egykor Lord Strickland rezidenciája, aki 1927 és 1930 között volt Málta miniszterelnöke. Állítólag ez a villa dicsekedhet Málta legnagyobb privát kertjével. Sokan választják ezt a csodás helyet esküvőjük színhelyéül.

Mi a véleményed? Szólj hozzá Te is!

Loading Facebook Comments ...

Még nincsenek hozzászólások. Légy az első.

Vélemény, hozzászólás?

Nézd meg ezeket is:
Málta közepe: Mosta

Egykor kis halászfalu, ma bájos tengerparti üdülőhely: Xlendi

Close